I LOVE AUSTRALIA

Kalandozz Ausztráliában!

Bele mernél vágni egy teljesen új életbe? Vár rád Ausztrália!

És most nem is arról van szó, ami manapság annyira jellemző, hogy el kell menni itthonról ahhoz, hogy az ember élni tudjon, vagy effélék. Nyugaton nem könnyebb, vagy jobb, hanem egészen más.

Mi erről szeretnénk beszélni. A teljes váltásról. Ausztrália ugyanis nem csupán földrajzilag, de minden más tekintetben is a világ másik oldalán van. Vagy mondjuk így: egy másik világ.

Belevágni tehát nem játék, bár sok tekintetben igencsak olyan, mintha egy álom teljesülne, ami aztán soha sem ér majd véget.

Ausztráliában alapvetően két, jelentős problémával szembesülhetnek a letelepülni vágyók.

Az egyik természetesen az, hogy az ország csak igen komoly vizsgálatokat és szándékfelméréseket követően adja meg az engedélyt arra, hogy esélyünk legyen ausztrál állampolgárként folytatni az életet.

A másik pedig a nyelvi akadály, mely azonban fontossági sorrendben bizony megelőzi az imént említett letelepedési problematikát.

Ausztráliában az angol a nemzeti nyelv, egykori angol gyarmatról lévén szó. A probléma persze ott kezdődik, hogy mivel szigetországról van szó (bár nyugodtan nevezhetjük akár kontinensnek is a területet), igen sok dialektussal és nyelvi tájjellegzetességgel kell számolni, így a dolog annál azért összetettebb, mintsem hogy beiratozunk egy egyszerű nyelviskolába, ahol középszintű tudást szerzünk, majd lelépünk Ausztráliába.

Fel kell állítanod magadban egy folyamatábrát, melynek aztán egyes pontjait követve, a mi segítségünkkel egyenes lehet az út a világ másik felére.

Így azonban könnyebb lesz, mint gondolnád.

Mindemellett a legnagyobb kérdés az, hogy biztosan elhatároztad-e magad? 100%-ig úgy érzed, hogy ha elindultál, s már nem jössz vissza, ebből nem lesz gond? Tudod, hogy Ausztrália végtelen lehetőséghalmazából neked is sikerül majd kiválasztanod mindazt, ami csak rád vár, de nyitott szemre lesz szükséged?

És akarsz egy olyan világban élni, amilyenről legfeljebb csak könyvekben olvashattál, leszámítva azt a néhány utazófilmet és ismeretterjesztő sorozatot?

 Akkor légy igazi pionír és vágj bele! Segítünk!

süti beállítások módosítása